Hónap: 2020 március

Gyermekétkeztetés biztosítása

Az Nagycserkeszi Mikszáth Kálmán Általános Iskolába járó azon gyermekek számára akik azt igénylik, előzetes igényfelmérés alapján biztosítani tudjuk az étkeztetést, viszont a helyben fogyasztást nem biztosítjuk! Az étkezést a szokásos feltételek mellett vehetik igénybe:

  • akik érvényes gyermekvédelmi kedvezményről szóló határozattal rendelkeznek ingyenesen,
  • akik 50%-os térítési kedvezménnyel rendelkeznek, azok továbbra is féláron,
  • akik nem rendelkeznek kedvezménnyel, azoknak teljes árú térítési díjat kell fizetnie.

Az étkezés igényléséhez igénylőlapot szükséges kitölteni, melyet a Nagycserkeszi Nyitnikék Óvoda élelmezésvezetőjétől kérhetnek, majd kitöltve ugyanitt adhatnak le.

Gyermekfelügyelet biztosítása a koronavírus járvány ideje alatt

Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy intézményünkben a koronavírus járvány ideje alatt munkanapokon, nagyon indokolt esetben biztosítjuk a tanulók számára a gyermekfelügyeletet, kiscsoportos formában. Amennyiben a szülők munkájukból kifolyólag ezt indokoltan igénybe kívánják venni, azt az előző napon 10 óráig jeleznie kell intézményünk felé az alábbi lehetőségek egyikén:

Telefon: 06 42/715-337,

E-mail: mikszath.cserkesz@gmail.com

vagy a KRÉTA rendszeren keresztül: https://eugyintezes.e-kreta.hu/uzenetek

A tantermen kívüli digitális munkarend szerinti feladatellátás eljárásrendje

  1. Az alkalmazandó tanrend formája, mértéke:

A koronavírus járvány terjedése miatt a Kormány „A koronavírus miatti új munkarend

bevezetéséről a köznevelési és szakképzési intézményekben” című 1102/2020 számú

határozatában az iskolákban a tantermen kívüli, digitális munkarend bevezetéséről

döntött. 2020. március 16. napjától a nevelő-oktató munka tantermen kívüli, digitális

munkarendben kerül megszervezésre.

A feladat megvalósítása érdekében Google Classroom osztálytermeket hoztunk létre minden osztály számára, ahová a tananyagot, elvégzendő feladatokat feltöltik a szaktanárok. Azon tanulóink akiknek nehézséget okoz a Google osztályterem kezelése zárt facebook csoportokban is kommunikálnak írásban és szóban is pedagógusaikkal

A pedagógus a Kréta rendszer házi feladat menüpontjába is rögzíti minden nap a tanítási órának megfelelően a megtanulandó, elvégzendő feladatot. A feladatok adásánál figyelembe kell venni, hogy tanulóink többsége csak mobil telefonon rendelkezik internet hozzáféréssel. Aki így sem tud hozzájutni a tananyagokhoz, azok számára levélben, postai úton az iskola kiküldi a tanuláshoz, értékeléshez szükséges anyagokat, információkat. Az ügyeletet igénylő tanulók számára az iskola biztosítja az online tanulás lehetőségét a felügyelet mellett. 

Az egyéni bánásmódot igénylő tanulók számára is biztosítva van az ellátás, a szakemberek számára lehetővé tesszük a szülők elérhetőségét. A tanórán kívüli tevékenység is megvalósul, a szaktanár feladata a tanulók foglalkozásainak online megszervezése /tehetséggondozás, felzárkóztatás, stb./.

A szülő segítő közreműködése szükséges ahhoz, hogy támogassa gyermeke otthoni tanulását, felkészülését, felügyelje a rendszeres munkát.

A tanulást segítő lehetőségek:

– digitális, online oktató anyagok

– az iskola honlapján megjelenített linkgyűjtemény

– a M5 oktatási-kulturális csatorna napi adásai

– a tanuló tankönyvei, munkafüzetei

– youtube oktató videók

– saját készítésű videók

– online feladatkészítő és megosztó felületek (pl. wordwall, Learningapps, Okosdoboz, stb.)

A szaktanár a tanagyanyagok elsajátítását ezen eszközök segítségével teszi lehetővé, figyelembe véve a tanulók eszközökhöz való hozzáférési lehetőségét.

Ajánlott tanrend: A tanítási órák időbeni eloszlása az órarend szerint történik. Az egész

napra vonatkozó feladatokat a pedagógusok ennek megfelelően közzéteszik a

Kréta és egyéb online felületen. A diák egyéni időbeosztás szerint végzi el a megadott

határidőig kapott feladatokat.

  1. A tanulók tanulmányi előre haladásának ellenőrzése, számonkérés, értékelés

Az online tanulás során is sor kerül számonkérésre, a tanultak ellenőrzésére. A pedagógusnak úgy kell megszervezni a számonkérés módját, hogy minden tanulónak lehetősége legyen a tudásáról számot adni. Ez a tanulóknak nem csak lehetősége, hanem kötelezettsége is. A számonkérés során továbbra is figyelembe vesszük a szakértői véleményeket, felmentési határozatokat. A tanév sikeres befejezése az online önálló tanulás rendszeres végzésén és a számonkéréseken alapszik. Ha a tanuló időközben nem tud hozzáférni a szükséges információkhoz, jelezze az osztályfőnök, vagy szaktanár felé. 

A szülő és a tanuló kötelessége az iskolai online oktatás követése, a számonkérés teljesítése. A szorgalom értékelésének alapja, az otthoni feladatok pontos, határidőre történő elvégzése.

A magatartás értékelésénél figyelembe vesszük:

– a közösségi oldalak kulturált, etikus használatát

– egymást segítő attítűdöt

– toleranciát, empátiát

A számonkérés időpontja

A számonkérés időbeni rendjére továbbra is a Pedagógai Programunkban elfogadott

eljárásrend van érvényben.

A számonkérés formái

A Pedagógiai Programunkban meghatározott számonkérés formái továbbra is

érvényben vannak, ezek aránya a helyzetre való tekintettel az írásbeli

számonkérés irányába tolódik.